NETADÓ – A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS KORLÁTOZÁSA

 

A mai napon, több portálon is megjelent a hír, miszerint kitiltották a facebookról azokat a személyeket, akik a közösségi oldalon szervezték a vasárnapi internet-adó elleni tüntetést.

Úgy látszik, hogy a hatalom fizetett „trolljai” beindultak és ügyesen végzik is a munkájukat. Annyira hatékonyak voltak, hogy a Nemes Balázs és a Hal Ninethousend nick – néven szereplő felhasználók már nem használhatják a saját profiljukat sem, ezért nem tudnak kommunikálni a résztvevőkkel, így gyakorlatilag lehetetlen a hatékony szervezés.

Idő közben elindult még néhány oldal, amelynek szerepe, hogy a szervezők legalább azokon tudjanak kommunikálni azokkal az emberekkel, akik felháborítónak tartják az új adó bevezetését.

A Nem Némulunk El nevű oldalnak egyelőre csak nagyjából 2200 követője van, de ezzel párhuzamosan elindult a TILTAKOZÁS AZ INTENETADÓ ELLEN nevű Facebook oldal is.



Akik az adó alakulásával, vagy a tervezett tiltakozásokkal kapcsolatban szeretnék követni az eseményeket, azoknak érdemes mindkét oldalhoz csatlakozni.

Egyébként a vasárnapra, a József Nádor térre tervezett, majd a „tollok” által meghekkelt internet-adó elleni tüntetésre már több mint harminc ezren jelezték a részvételi szándékukat. Bár sokaknak nem tetszett az, hogy az internetes társadalom szabadon véleményt nyilvánítson, mégis a szervezők közleménye szerint a tüntetés teljesen legális lett volna, azt időben bejelentették a rendőrségnek is.

A Facebook irányelvei alapján, ha egy bizonyos oldalra jogsértő, vagy mások által kifogásolható tartalom kerül fel, akkor a Facebook a beérkezett feljelentések alapján letilthatja az adminisztrátorok hozzáférését is az adott oldalhoz. Ez azt is jelenti, hogy az oldal adminisztrátorai az saját személyes profiljaikhoz sem tudnak hozzáférni a tiltás feloldásáig. Oszd meg ezt a cikket barátaiddal is. Neked erről mi a véleményed?

Ajánlott cikkek