NYAKUNKON A NUKLEÁRIS HÁBORÚ?
[good_old_share]
Vlagyimir Putyin azon kevés emberek közé tartozik, akiknek a szavára érdemes figyelni.
Azonban úgy tűnik, hogy globális nagytőke által irányított fősodratú média rendre elhallgatja azokat az üzeneteket és figyelmeztetéseket, melyeket Putyin az emberek felé küld.
Pedig ezt nem jól teszi. Az embereknek joguk van megismerni azokat a tényeket, melyek befolyásolják saját és szeretteik mindennapi életét, és joguk van azt is megtudni, hogy kik azok, akik veszélyeztetik a biztonságukat.
Varsóban, a NATO-csúcson fontos téma volt az orosz határ mellett zajló NATO-hadgyakorlat is. Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország is terepet biztosított a II. világháború óta zajló legnagyobb nyugati hadgyakorlatnak melynek nyíltan is Oroszország elrettentése volt az egyik fő célja.
Természetesen az oroszok érzékelték is ezt a veszélyt, és Putyin nem is hagyta szó nélkül. A NATO-csúcson felszólalt, de a nyugati média a mondandóját igyekezett elhallgatni.
Joga van mindenkinek eldöntenie, hogy az alább idézett Putyin beszéd-részletet miként ítéli meg, de gondoljunk bele abba a helyzetbe, hogy mi sem viselkednénk másként, ha a minket körbevevő szomszédok folyamatosan a „kardjukat csörgetnék” és egymást túlharsogva minket neveznének agresszornak.
Íme, a Putyin beszéd-részlet, alább pedig a videó:
"Tudjuk évről évre jobban, mi fog történni és ők is tudják, hogy mi tudjuk.
Egyedül ti vagytok azok, akiknek hosszú meséket adnak be és ti beveszitek, sőt még terjesztitek is a saját országotok állampolgárainak.
Ti emberek viszont nem érzitek az egyre közeledő veszélyt – és engem ez aggaszt elsősorban.
Hogyan nem vagytok képesek megérteni, hogy a világot egy visszafordíthatatlan irányba sodorják? Miközben úgy tesznek, mintha semmi sem történne.
Nekem már fogalmam sincs, hogyan juttassam el önökhöz ezt világosabban…."
Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.netextra.hu/newsletter/
"Az iráni fenyegetés gyakorlatilag nem létezik, de a NATO rakétavédelmi rendszert mégis telepítik Európába. Ez is azt bizonyítja, hogy igazunk volt, amikor azt mondtuk, hogy motivációik nem valódiak és nem voltak velünk nyitottak. Állandóan az iráni fenyegetésre mutogatnak, hogy igazolják ezt a rendszert. Még egyszer elmondom: HAZUDTAK NEKÜNK.
Most viszont már a rendszer működik és fel van töltve rakétákkal. Ahogy ti is (újságíróként) tudjátok, ezeket a rakétákat kapszulákba helyezik, amiket a nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákban is használnak. Szóval olyan rakétákkal vannak feltöltve, melyek képesek 500 km mélyen behatolni a területre.
Természetesen a technológia fejlődik és még azt is tudjuk melyik évben lesz képes az USA a következő rakéta-generációval készen, mely már 1000 km-t tesz meg…és így tovább….
És attól a pillanattól kezdve elkezdik majd fenyegetni közvetlenül Oroszország nukleáris potenciálját." (Vlagyimir Putyin)
Joga van mindenkinek eldöntenie, hogy az alább idézett Putyin beszéd-részletet miként ítéli meg, de gondoljunk bele abba a helyzetbe, hogy mi sem viselkednénk másként, ha a minket körbevevő szomszédok folyamatosan a „kardjukat csörgetnék” és egymást túlharsogva minket neveznének agresszornak.
Kedves Olvasónk!
Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE! https://www.facebook.com/Erdekes