Szörnyű körülmények kötött dolgoznak a Magyar rendőrök és katonák, a határon.

[good_old_share]

Csoda, hogy egyáltalán még van aki elvállalja a határ védését, ilyen borzalmas körülmények között.

Korábban már több helyen is olvasható volt az, hogy milyen körülmények között is dolgoznak a Magyar rendőrök és katonák a határnál.

Persze a média mást közöl le, ott látni katonai helikoptereket, jól felszerelt katonákat, rendőröket, bővel élelmet, és mindent, amit úgy alapból meg kellene kapnia egy határon lévő rendőrnek vagy katonának.

Azonban az a helyzet, hogy a valóság bizony teljesen más.

Az igazság az, hogy a szolgálatot teljesítő rendőrök például zacskókból húznak magunknak esővédő beállót a gallyak közé, hogy ne ázzanak szét. Már több mint fél éve állnak a kerítések, de még most sincs meg a megfelelő felszerelésük, sőt a munkájukhoz szükséges alapvető feltételek sem adottak.

Ráadásul, ha a rossz körülmény nem lenne elég, mindezek mellett még rengeteget utaznak, és keveset pihennek.

Állítólag naponta három órát utaznak egy platón, ahhoz, hogy bejussanak a szolgálatba, és a hivatalosan 12 órás műszak általában inkább 14-16, így aztán sokuknak csak 4-5 óra pihenés jut, mielőtt újra szolgálatba kell állniuk.

Természetesen csak akkor lehet azt mondani, hogy jut nekik a pihenés, hogyha pihenésnek lehet nevezni azt, hogy egy tornateremben alszanak nagyjából 150 társukkal együtt.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Időközben egy pár rendőr is készített fényképeket a körülményekről, amiket elküldtek a Blikknek.

A képeken pedig hihetetlen állapotok vannak. Szemeteszsákokból készült sátrak, és hasonlók lázhatóak a képeken. A probléma az, hogy egyáltalán nem tűnik úgy, hogy bármi is változna.

Egy névtelenségét kérő rendőr elárulta a Blikknek, hogy azért szerelt le, mert ilyen állapotok vannak a határon. Hónapokig volt ott szolgálatban, azonban nem bírta tovább. És sajnos elég sokan kikészülnek ott.

Sokan azonban azért nem hagyják ott a határt, mert még tart a próbaidő, és azt várják, hogy leteljen.

„Aki nincs ebben benne, nem látja, nem éli át, az nem értheti meg. Sok próbaidős attól tart, hogy ha leszerel, vissza kell fizetnie az oktatására költött pénzt. Ez változó összeg, de általában több százezer forintra rúg. Sokakat azonban ez sem tart majd vissza. Elég azokra a sátrakra nézni, amelyekben meghúzzuk magunkat. Senki ne mondja, hogy ez normális állapot”.  Mondta a rendőr.

Állítólag a Blikk megkereste az ORFK-t, és azt mondták, hogy a határon nemsokára esőbeállókat, világítórendszert és manőverutat alakítanak ki. Azt mondják, hogy hozzájuk még nem érkezett panasz, de kivizsgálják a mostani jelzéseket, és ha kell, változtatnak rajta.

Az ORFK-nak nincs tudomása arról, hogy valaki a körülmények miatt szerelt volna le.

Ajánlott cikkek