ÁRULKODÓ JELEK ELŐZŐ ÉLETEINKBŐL?

A "PILLANATNYI HALÁL" HÍVEI

Az európai ember hajlamos a keletieknél kétkedőbben fogadni a reinkarnáció gondolatát, de ez nem jelenti azt, hogy a keletieknek ne oszlana meg a véleményük arról, hogy létezik-e újjászületés. Meglehetősen kevés embernek van saját élménye ahhoz, hogy biztos tudás birtokába jussunk, de akad néhány elgondolkodtató példa és jelenség, mely szolgálhat a reinkarnáció bizonyítékául.Vannak kutatók, akik annak szentelték az életüket, hogy az újraszületések lehetőségeit kutassák.

Az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékokat valószínűleg Ian Stevenson amerikai pszichiáter szolgáltatta. Kutatása során különböző családokat látogatott meg, melyekben úgy tűnt, valamelyik kisgyerek spontán módon emlékszik előző életére. Ismeretlenek nevét emlegette, akiket rokonainak vélt, célzásokat tett már meghalt személyekre, vagy erős vágyódást érzett különböző helyek iránt.

Olyan élményekről számolt be, melyek nyilvánvalóan nem történhettek meg vele, már csak életkorából adódóan sem. Néhány esetben sikerült azonosítani is azt a személyt, akinek életkörülményeiről és haláláról a gyerekek részletesen beszámoltak.

Stevenson azonban még ennél is tovább ment. Feltételezte, hogy a különböző rendellenességgel született gyerekek sérülései összefüggésben lehetnek az általuk említett ember halálos sebeivel. Listát készített arról, hogy bizonyos típusú sérülések hogyan felelnek meg a halálos sebet ejtő eszköz nyomának a testen. Egy másik bizonyító erejű jelenség, amikor valaki olyan képességekkel és tudással rendelkezik, melyet nem sajátított el.

loading...

Ennek példáival a regressziós hipnózisban és a csodagyerekek kapcsán találkozhatunk. Bár a hipnózisban több lehetőség adódik a csalásra, mégis dokumentáltak néhány olyan esetet, amikor a hipnotizált alany valamilyen idegen nyelven beszélt, melyet nem ismerhetett, vagy olyan helyszínekről, történelmi személyekről adott részletes leírást, melyekről elvileg nem rendelkezhetett információkkal, például azért, mert a tudás nem volt nyilvánosan hozzáférhető.

Ezenkívül léteznek olyan csodagyerekek, akik született tehetségeknek tűnnek valamilyen művészeti ágban. Virtuózként játszanak egy hangszeren, melyet először vesznek a kezükbe, vagy hihetetlen érzékkel kezdenek hozzá a tanuláshoz, és olyan könnyen sajátítják el a mesterfogásokat, hogy a tanárok csodálkozva állnak a jelenség fölött.Van, aki ritkábban tapasztalja, míg másoknál szinte mindennapi érzés, hogy hatalmas erővel tör rájuk a felismerés: ezt az embert ismerik valahonnan. Amikor valaki váratlanul és hihetetlenül ismerősnek tűnik, és biztos vagy benne, már legalább ezer éve ismeritek egymást.

Még egy szót sem váltottál vele, de máris pontosan tudod, hogy mit érez vagy gondol. Egyesek az ilyet a szerelem első látásra tipikus jelének tartják, míg mások egy egyszerű bizonyítéknak a reinkarnációra. Nemcsak emberek, hanem helyzetek is ismerősek lehetnek – ez a sokat vitatott, de mindmáig misztikus déjà vu, amit néhányan a reinkarnáció, mások pedig egészen más dolgok magyarázatának tartanak, de tény, hogy a racionalitás kereteibe nehezen illeszthető. Egy másik, bár az eddigieknél sokkal kellemetlenebb bizonyíték lehet a reinkarnációra a tudattalan gátak esete. Ekkor olyan érthetetlen ellenérzéseid vagy védekező reakcióid jelentkeznek valamilyen helyzetben, melyeknek nem találod a magyarázatát. Az adott szituáció objektíven nem tűnik különösebben szorongatónak, neked mégis menekülhetnéked van, vagy rossz érzés kerít hatalmába.

Néhány vélemény erre más pszichológiai magyarázatot talál, de egyesek a reinkarnáció bizonyítékának tekintik, mondván, hogy egy előző életbeli fájdalom hagyott benned olyan nyomot, melynek hatására megfogadtad, hogy elkerülsz bizonyos körülményeket. Hasonló a helyzet a fóbiákkal, melyeknek szintén nem minden esetben van a jelenlegi életben visszakereshető okuk, főleg, ami az egészen ritka és egyedi fóbiákat illeti.

Forrás:Tudnodkell

Facebook hozzászólások
FEL