TÉGED IS MEGFIGYELNEK A FACEBOOKON? A RENDSZER JELZI!

[cn-social-icon]

Már több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy nem csak „mezei” hackerek, hanem állami szervek is megpróbálhatnak, (és sok esetben be is jutnak) a számítógépes rendszerünkbe, elsősorban adatok megszerzése miatt.

 

A technika fejlődése, és ezzel együtt a korlátozott ideig „ingyen” rendelkezésünkre bocsátott rendszerek, mint például a Windows 10, ezt egyre könnyebbé teszi a kormányzati szervek számára. (No, számukra eddig sem volt nehéz) Erről IDE KATTINTVA olvashatsz többet.



Mostantól jelzi a Facebook, ha kormányzati szervek kívánnak hozzáférni a fiókodhoz

 

A legnagyobb közösségi oldal biztonsági vezetője egy közleményt adott ki arról, hogy mostantól a felhasználókat egy speciális üzenettel figyelmeztetik akkor, ha fiókjukat a kormány által finanszírozott szereplők próbálják meg feltörni – vagy legalábbis erre erős a gyanú.

Hmmm…”Kormányzat által finanszírozott szereplők”. Milyen szépen is hangzik. De ez ne tévesszen meg senkit, a finanszírozás ugyanis a mi pénzünkből történik (adófizetők), a finanszírozott szereplőket pedig ebben az esetben az adott kormányhoz közel álló (haveri körök erre a projektre alakított cégei), vagy éppen a kormányzat által létrehozott állami szervek alkotják.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Alex Stamos hivatalos közleménye szerin a felhasználók figyelmeztetésére azért van szükség, mert az ilyen jellegű támadások és behatolások sokkal hatékonyabbak, mint egy mezei hackertámadás.

"Ha ilyetén módon próbálnak meg hozzáférni adatainkhoz, az arra utal, hogy az asztali számítógépet vagy mobilt kártevővel fertőzték meg" – fogalmazott Alex Stamos. Így akik ilyen üzenetet kapnak, azoknak érdemes teljesen újrahúzni a teljes rendszert, egy egyszerű jelszóváltoztatás nem elég.

A csapat kiemelte: az ilyen támadásokat nem lehet egyértelműen kiszűrni, de ezt a plusz figyelmeztetést csak alapos gyanú esetén küldik majd.



Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy sok felhasználót az sem zavar, ha online módon figyelik azt, hogy éppen mit csinál, kivel levelezik a számítógépén, vagy mobilján. Lelke rajta. Hogy ez a folyamat a kormányzati kémprogram esetében hogyan működik, azt ERRE AZ OLDALRA KATTINTVA, a videóban nézheted meg. Csak mellékesen tesszük hozzá, hogy a kormány azt a kémprogramot is a te pénzeden vásárolta.

Tisztelt Olvasóink!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnétek az oldalunk frissítéseiről húzzátok az egeret a Facebook oldalatokon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáljátok ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE: https://www.facebook.com/Erdekes [cn-social-icon]

Ajánlott cikkek