Az Egyesült Államokba tartó utasokat a repülőgépekre való felszállás előtt, majd a leszállás után is megszűrik. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szakértői kiképzést tartottak a vám- és határőrség (CBP) embereinek a tünetek felismeréséről. A fertőzötteket egészségügyi szakember juttatja el a kikötőkben és repülőtereken kialakított elkülönítő helyiségekbe – írja az MTI.
Az Egyesült Államokban több közszereplő – közöttük a politikailag is aktív Donald Trump ingatlanmágnás – sürgette, hogy állítsák le a légi járatokat az összes Ebola sújtotta országból. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy a kormánynak nincsenek erre vonatkozó tervei, ugyanakkor fokozott egészségügyi vizsgálatnak vetettek alá több, Nyugat-Afrikából érkezett utast, köztük a Washingtonban zajló afrikai-amerikai csúcstalálkozó néhány részvevőjét.
Majmokon tesztelt gyógyszerrel kezelnek
A mostani, gyorsan terjedő, eddig csaknem 900 halálesettel járó járvány Guinea, Libéria és Sierra Leone területén szedte a legtöbb áldozatát.
Kedden megkezdték a második, Ebolával fertőzött amerikai segélymunkás, az 59 éves Nancy Writebol misszionárius Atlantába szállítását a járvány sújtotta Libériából. Kollégáját, a 33 éves Kent Brantly orvost már szombat óta a georgiai főváros Emory Egyetemi Kórházában kezelik.
Brantly és Writebol előtt feltehetően még sosem kezeltek ebolás beteget az Egyesült Államokban. A híradások szerint mindkettőjük állapota javult, miután egy eddig csak majmokon tesztelt, ZMapp elnevezésű gyógyszerrel kezdték el kezelni őket. A gyógyszert a Mapp Biopharmaceutical nevű biotechnológiai cég fejlesztette ki.
A San Diegó-i székhelyű, 2003-ban alapított cég együttműködik az amerikai országos egészségügyi intézettel (NIH) és a Védelmi Fenyegetés-csökkentési Ügynökség (DTRA) elnevezésű, a tömegpusztító fegyverekkel szembeni védekezést koordináló Pentagon-szervvel.
Gyanús eset
Közben egy New York-i kórházban megkezdték egy elkülönített, nemrégiben Nyugat-Afrikában járt férfi vizsgálatát, akinél a betegségre jellemző magas lázat, illetve gyomor- és bélrendszeri tüneteket észleltek. A CNN szerint a páciens leleteiből valószínűleg csak kedden fog kiderülni, hogy valóban Ebola-vírus fertőzte-e meg.
Az Ebolát csaknem 40 évvel ezelőtt észlelték először Afrikában. A veszélyes betegség emberi testnedvekkel történő érintkezés útján terjed. Mostanáig sem bizonyítottan hatásos oltóanyagot, sem gyógyszert nem sikerült kifejleszteni ellene.
Magyarország felkészült
Ebola mintavírusokat tárolnak egy szuperbiztonságos laborban, az egyik fővárosi kórházban pedig speciális kórtermeket alakítottak ki.
-Hír24