Egy ausztrál édesapa börtönbe került, mert kannabisz olajat adott rákbeteg kislányának a fájdalmaira.

Adam Koesslert megvádolták, hogy droggal kezeli a haldokló Rumer Rose-t.

Az apuka a kannabisz olajjal a kislánya központi idegrendszeri daganatát akarta gyógyítani, Rumer Rose-nak 4-es stádiumú neuroblasztómája van.  A kislány túlélési esélye ezzel a betegséggel mindössze 50 százalék.

Az apa azt állítja, hogy a kannabisz olajtól a kislány állapota javulni kezdett.

A rákkal sújtott teste újra élt, szinte azonnal jobb lett az életminősége már nem fájt a hasa, újra képes volt enni és elkezdett hízni is. Teli lett energiával, ki szeretett volna menni játszani ahelyett, hogy egész nap a hátán feküdjön. Visszatér a szín a bőrébe, újra csillogott a szeme, és mi csak néztünk egymásra teljes ámulattal.”

Az apát azonban ez év elején letartóztatták, mikor Brisbane-be utazott a kislánnyal, hogy találkozzon a gyerek onkológusával.

A vád pedig hogy veszélyes drogot tartott és 16 év alatti személynek adta. Az apa óvadék ellenében azóta kijött az előzetesből, de nem létesíthet kapcsolatot a gyerekkel, aki intenzív osztályon van.

A kislány állapota romlani kezdett, miután abbahagyta a kannabisz olaj fogyasztását.

Az apáért azóta az interneten petíciót nyújtottak be az ausztrál hatóságok számára, a ezzel a szöveggel:

Ez embertelen és igazságtalan, hogy így bánnak egy szülővel, aki imádja súlyos beteg gyermekét és szeretné meghosszabbítani az életét. Kegyetlenség, hogy egy ilyen helyzetben megfosztják őt szülői jogaitól, ráadásul ez a döntés ellentétben áll azokkal a már ismert és jól dokumentált tényekkel, amelyek az jó minőségű, orvosi kannabisz olajról kapcsolatosan terjednek. Adam Koessler megérdemli, hogy újra láthassa gyermekét, hogy az ellene felhozott vádakat elutasítsa a bíróság, és hogy döntési jogot kaphasson a saját gyermekének kezelési lehetőségeivel kapcsolatban.”

Az orvosok és a kutatások egyébként már többször bizonyították, hogy az orvosi kannabisz jó hatással van a szervezetre és lelassítja a rákot, sőtt van olyan eset is ahol ezzel gyógyultak meg.

Viszont rengeteget hallottunk arról, hogy a kemoterápia milyen kártékony. Akkor miért az a legális és miért nem a kannabisz?

A petíciót pedig már több, mint 50 ezren írták alá. Emellett egy támogatói Facebook-csoportot is alapítottak, hogy segítsenek Koessler-ék kilátástalan helyzetén.

Ajánlott cikkek