Eltörölték a vasárnapi boltzárat.

[good_old_share]

Ismét kinyitnak a boltok vasárnap.

A napokban mindenhol szó volt arról, hogy ismét szavaznak a vasárnapi zárva tartásról, hiszen sokan el szerették volna törölni. Miután az MSZP elérte, hogy népszavazást indíthasson a boltzár eltörléséről, a Fidesz rögtön szavazást indított a parlamentben.

Tavaly szavazták meg, hogy a boltok vasárnaponként zárva legyenek, aminek persze rengetegen nem örültek, hiszen sokan vasárnaponként intézik a bevásárlást.

Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a kereskedelemben dolgozóknak ez nagyon jó volt, hiszen ők a hét minden napján folyamatosan dolgoznak megállás nélkül, és jól jött nekik egy pihenő nap. Azonban most eltörölték a boltzárat, és ezzel nagyjából minden kereskedelemben dolgozóval kiszúrtak.

A kormány javaslatára, az Országgyűlés visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást, mert ez a kabinet szerint, megosztó kérdésnek bizonyult.

A Fidesz javaslatát a parlament 163 igennel, 2 nemmel, és 11 tartózkodás mellett fogadta el.

Nemmel szavazott:

  • Szatmáry Kristóf (Fidesz)
  • Harrach Péter (KDNP)

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Tartózkodott:

  • Boldog István (Fidesz)
  • Dr. Aradszki András (KDNP)
  • Firtl Mátyás (KDNP)
  • Dr. Hargitai János (KDNP)
  • Hollik István (KDNP)
  • Dr. Rétvári Bence (KDNP)
  • Dr. Semjén Zsolt (KDNP)
  • Soltész Miklós (KDNP)
  • Szászfalvi László (KDNP)
  • Dr. Vejkey Imre (KDNP)
  • Szelényi Zsuzsanna (független)

Orbán Viktor, és Gyurcsány Ferenc is igennel szavazott.

Balog Zoltán, és Lázár János nem mentek el szavazni, így fejezték ki, nemmel való szavazatukat.

A két miniszter az alábbi közleményt adta ki:

„A szabad vasárnap törvényi eltörlésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk a sajtón keresztül a nyilvánosságot. Meggyőződésünk szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy a vasárnap munkaszüneti nap legyen. Ezért nem támogatjuk a kormány törvényjavaslatát, amely korlátozza a szabad vasárnapot.
Távolmaradásunk “NEM” szavazat, amelyet a kormány iránti lojalitásból és Orbán Viktor miniszterelnök úr kérésére nem adunk le.”

Ajánlott cikkek