APOLLO 20 AZ ELTITKOLT KÜLDETÉS?

Mindez valóban hihetetlennek tűnik, már csak azért is, mert az Apollo-program hivatalosan csak 17 küldetésből állt, és valljuk meg őszintén, meglehetősen merész állítás, hogy egy idegen űrhajó heverne a Hold felszínén a kiváló Magyar matematikus, fizikus és csillagászról, Izsák Imre Gyuláról elnevezett Izsak-D kráter közelében. Ráadásul egy Hold-misszió sikere nem csak három űrhajós szakértelmén, hanem a több száz fős földi kiszolgáló személyzet összehangolt munkáján múlik. Miként lehetett volna ezt titokban tartani?

 

A történetet nyilvánosságra hozó, a Légierő egyik volt specialistája, a Bell Laboratories korábbi alkalmazottja, a ma Ruandában élő 80 éves William Rutledge szerint egyszerűen. A misszió ugyanis 1976 augusztusában a Légierő és nem a NASA titkos űrküldetése volt.

 

Rutledge 2007 áprilisa óta tárja nyilvánosság elé fotókból, videófelvételekből álló különös bizonyítékait.

E dokumentumok szerint az 1971 júliusában indított Apollo-15 holdra szállása során az űrhajósok (D. R. Scott, A. M. Worden és J. Irwin) több felvételt is készítettek az Izsak-D kráter térségéről, amelyek némelyikén egy hatalmas objektumot fedeztek fel, félig egy kisebb kráter oldalába fúródva. A felfedezést követően, 1972. május 24-én az Egyesült Államok akkori elnöke, Richard Nixon Moszkvában a hidegháború kellős közepén aláírta a közös szovjet-amerikai űregyezményt, amely lehetővé tette nem csak a Szojuz-Apollo-küldetést, hanem a későbbi titkos szovjet-amerikai holdra szállást is.

Tény, hogy ezt követően az Apollo-küldetéseket szinte azonnal leállították és így hivatalosan az Apollo-17 űrhajósai voltak az utolsók, akik 1972 decemberében a Holdra léphettek. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a Szojuz-Apollo program előkészületei, annyira gyorsan, hogy 1973-ban, Párizsban már be is mutatták a küldetés résztvevőit, akik Houstonban és Csillagvárosban csiszolódtak össze, természetesen megtanulva egymás nyelvét is.

Mint ismeretes, a Szojuz-Apollo program sikeresen lezajlott, ám Rutledge szerint ezzel nem ért véget az együttműködés a két fél között, és az eredetileg valóban 20 küldetésre tervezett Apollo-missziók folytatódtak. Az Űrhajózási Lexikon (1984) magyar szerkesztői ugyan megemlítik az Apollo-21-et is. (Húszat a holdraszálláshoz, egyet pedig a Szojuz-Apollo misszióhoz. Ellenben a Szojuz-Apollo program ismertetésénél nem említik, hogy a küldetésben az Apollo-18 vett részt, csak mint Apollo-űrhajót emlegetik az amerikai űrhajót).

Az Apollo-programok tehát nem álltak le, hanem a NASA-tól átvette azokat az Amerikai Légierő, és így az Apollo-19, illetve az Apollo-20 űrhajókat a floridai Kennedy Űrközpont helyett a kaliforniai Vandenberg Légibázisról indították. A cél egyértelműen az Izsak-D kráter közelében található űrhajó felderítése volt. (állítólag 3500 méteres az űrhajó)

 

Az Apollo-19 legénysége azonban 1976 tavaszán, a földi kiképzés során halálos balesetet szenvedett. Az űrhajósok közül két nevet emlegetnek. Az egyikük a titokzatos Stephanie Ellis (1946-1976) aki az első amerikai űrhajósnő lett volna (a megtisztelő címet végül 1983 júniusában a Challanger hetedik küldetésének (STS-7) specialistája, Sally K. Ride kapta meg) míg orosz részről Alekszej Vasziljevics Szorokin (1931-1976) neve vált ismertté, aki valóban űrhajós volt (bár Űrhajózási Lexikon meg sem említi), ráadásul valóban ez idő tájt vesztette életét. A hold-komp pilótáját, az Apollo-20 missziójához eredetileg kijelölt Jack Robert Lousma-t, aki az amerikai tengerészgyalogság ezredese volt, azonban a légierő lecserélte egy küldetés-specialistára, így Lousma 1973 szeptemberében eljuthatott az űrbe a Skylab-3 személyzetének tagjaként. Az Apollo-19 űrhajó ekkor még a NASA tulajdonában volt, és felhasználták a Skylab programhoz.

 

A sikeres Küldetésre végül 1976 augusztusában került sor, amikor az Apollo-20 legénysége, egy orosz és két amerikai űrhajós, augusztus 16-án leszállt a Holdra. A legénység tagjai: John L. Swigert, Jr. (1931-1982) az Apollo-13 korábbi űrhajósa, William Rutletge, az USAF küldetés-specialistája, valamint Alekszej Arhipovics Leonov szovjet űrhajós. 144 órás holdi tartózkodásuk során beüzemelték az állítólag a Luna-24 által titokban oda szállított szovjet holdjárót, amely később is folytatta a kutatásokat illetve a magyar Pavlics Ferenc által tervezett holdautó utolsó példányán közlekedve felmérték az idegen űrhajót. Felfedezték az annak roncsaiból épített várost, illetve megtalálták egy E.B.E. Mona Lisa-nak elnevezett földönkívüli űrhajósnő holttestét, amelyet visszaszállítottak a Földre tudományos vizsgálatok céljából. Minderről a világhálón tucatnyi kép, számtalan fórum, amelyeken rendre fellángol a vita a felvételek hitelességéről.

Mivel közismert, hogy az Apollo-űrhajókat, a holdkompot, a műszaki és parancsnoki egységeket, a 111 méteres Saturn V rakétákat és a Pavlovics tervezte öt holdautót (Apollo-15-20) évekkel korábban elkezdték legyártani és összeállítani, ezekkel valamilyen szinten el kellene tehát tudni számolni. Aki azonban beleveti magát az Apollo-űrhajók leltárába, furcsa ellentmondásokra bukkanhat, és rá kell jönnie arra, hogy valami valóban nem stimmel az Apollo-missziók körül, s a megoldást talán épp az Apollo-20 eltitkolt küldetése jelentheti.