A világ legkönnyebb dolga lenne úgy formába lendülni, hogy azért egy centit sem kell lépnünk. Ne dőljünk be az ilyesmit ígérő átveréseknek!

[cn-social-icon]

Az hiszékenységet használják ki azok, akik elhitetik velünk, hogy a különböző Teleshop-ból vásárolt termékekkel lefogyhatunk, és újra egészségesek lehetünk.

azért hogy mi ne essünk áldozatul az átveréseknek, itt van néhány tanulmányi eredmény.

Izomstimuláló öv: Körülbelül akkor terjedtek el, amikor megjelent a teleshop. Ezek a termékek állítólag az elektromos izomstimulációval pillantok alatt kockahasat varázsolnak úgy, hogy fel sem kell állnunk a kanapéról.

Mégis egy 2002-es tanulmányban bebizonyították, hogy némi kalóriát éget az öv, ám ennek ellenére semmit sem ér.

Fülgyertya: Ezeknek a tájékoztatójában az áll, hogy a fülgyertya több betegségre is pozitív hatással van, és a fülzsírtól is megszabadít.

Ez azonban nem igaz, mert eddig egy tanulmány sem tudta bebizonyítani, hogy ezek a gyertyák tényleg kiszívják a fülzsírt. De nem ez a legnagyobb érv a használat ellen, hanem az, hogy a szakemberek szerint halláskárosodást, középfülgyulladást és dobhártyaproblémákat is okozhatnak a fülgyertyák, és még tűzveszélyesek is.

Ránctalanító krémek: Szinte minden 30 év feletti nő használ legalább egy ilyen krém, mert kínosnak találják a szemkörnyéki szarkalábakat. A kozmetikai cégek kihasználják ezt a szégyenkezést, és jobbnál jobb termékeket kínálnak a probléma orvosolására.

A ránctalanító krémek azonban nem csodaszerek, és a hatékonyságuk tulajdonképpen elenyésző. Ezt a Consumer Reports 2010-es tesztje bizonyította be, amikor több ránctalanító krémet is megvizsgáltak.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Szaunaruhák: Ezeknek a göncöknek a lényege az, hogy a nagy hőmérséklet hatására a test fokozottan izzadni kezd, úgyhogy ez is egy olyan dolog, amivel úgy fogyhatunk, hogy meg sem mozdulunk.

A szaunaruhákkal két probléma van. Az egyik az, hogy az izzadással csak folyadékot veszítünk, tehát nem leszünk karcsúbbak. Az első ivással pótoljuk a kiizzadt folyadékmennyiséget, a zsír pedig meg sem mozdul rajtunk.

A másik (és nagyobb) gond az, hogy ebben a ruhában nagyon kell vigyáznunk a kiszáradással is, mert rosszabb esetben szívinfarktushoz, hőgutához vagy veseelégtelenséghez vezethet a használata.

Gördülő talpú cipők: Néhány éve jelentek meg az ortopédcipőnek tűnő, gördülő talpúnak nevezett cipők. Ezekről a tervezők azt állították, hogy a mozgásszervi panaszokra és azok megelőzésére nyújtanak megoldást, valamint még formálnak is.

Az igazság az, hogy le fogunk adni pár kilót, ha elkezdünk rendszeresen sétálni, de ehhez a cipőnek semmi köze sem lesz, azért dobjuk le a kilókat, mert végre mozgunk. Legutóbb a Sketchers gördülő talpú cipőjéről derült ki, hogy nincs jótékony hatása.

Antioxidáns táplálékkiegészítők: Egyre nagyobb divat, hogy odafigyelünk arra, hogy minél több vitamint juttassunk a szervezetünkbe. De mi a helyzet az antioxidánsokkal? Dr. Frances Largeman-Roth élelmiszer és táplálkozási tanácsadó szerint nem éri meg pénzt adnunk étrendkiegészítő formájában kapható antioxidánsokra.

A szakértő véleménye az, hogy az antioxidánsok hasznosak, mivel segíthetnek a szívbetegségek megelőzésében. Ehhez azonban nem kell táplálékkiegészítő, mert kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozással olyan mennyiségű antioxidáns jut a szervezetünkbe, amennyire szükségünk van.

Rezgő súlyzó: Ezt is azoknak találták ki, akik úgy akarnak szálkásodni, hogy megerőltető mozgás helyett, csak egy helyben álldogálnak. A rezgő súlyzóval tulajdonképpen semmi dolgunk, mert elég csak erősen szorítani, miközben csinálunk vele néhány egyszerű súlyzós gyakorlatot.

Állítólag ennek az az értelme, hogy napi 6 perc rendszeres gyakorlás eredményeként szuper formás karjaink lesznek, mert a súlyzóval 300 százalékkal hatékonyabb a torna, mint egy normál súlyzós edzéssel.

A szakemberek azonban elárulták a vizsgálatuk után, hogy az eszköz hatása nagyjából ugyanannyi, mintha ásványvizes palackot emelgetnénk, ami egyébként jóval olcsóbb, mint ezek a rezgő súlyzók.

Mezítlábas futócipő: Jól hangzik a természet közelsége, és az, hogy érezzük a talaj egyenetlenségeit a talpunk alatt. A baleseti sebészet viszont egyáltalán nem tetszetős ábrándkép, pedig az lesz a vége, ha mezítlábas futócipőben futunk, ugyanis nagyfokú sérülésveszély áll fenn az esetében. Inkább tartsuk meg a már bevált, klasszikus futócipőt!

[cn-social-icon]

Ajánlott cikkek