A koronavírus miatt kérhet valaki kártérítést?


Kártérítési Ügyvéd – A koronavírus itthoni elterjedése felszínre hozhat számos jogi problémát.



Előállhat olyan helyzet, hogy egy állami egészségügyi intézmény (vagy bármely más állami hivatal vagy multinacionális nagyvállalat, bevásárlóközpont ) nem tett meg minden tőle elvárható elővigyázatosságot az intézményen belül és ezzel a károsult megfertőződését közvetve előidézte.

A körülményeket bizonyítani kell.

Egy állami intézmény a jelenlegi helyzetben már nem hivatkozhat arra, hogy nem volt előre látható a járvány és az ellenőrzési körén kívül esett.

Ha pédául a megfertőződött személy bizonyítani tudja, hogy egy állami egészségügyi intézmény kötelessége lett volna a veszélyhelyzet megelőzése és ennek nem tett elegat, azzal pedig valakinek kárt okozott nagy összegű kártérítést követelhet. 

A koronavírus megjelenése kihathat a szerződéses viszonyokra is. Egy cég mentesülhet a kötelezettségei alól arra hivatkozással , hogy a járvány miatt nem tudta a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesíteni.

A körülményeket ebben az esetben is bizonyítani kell és a szerződés nem teljesítésének a járvány okozta ellehetetlenülésből kell származni.

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netextra.hu/newsletter/

Aki ebben az évben köt szerződést annak már bele kell foglalnia az esetleges koronavírus miatti meghiúsulást isa szerződésbe , hogy ne lehessen vis maiorra (elháríthatatlan külső ok) hivatkozni. Kártérítési Ügyvéd.

loading…


Ajánlott cikkek