A csillogó öltözéket és sisakot hordó teremtmények, amelyekről (vagy akikről) egy fiatal bányász számolt be 1954 szeptemberében Quarouble (Franciaország) közelében, ugyanolyanok voltak, mint azok a teremtmények, amelyeket az ausztráliai őslakosok írtak le.
A fénysugár, amely megzavarta Dewüde-t Quaroubléban, ugyanolyan természetű lehetett, mint amely elvakította Gonzalest Venezuelában. S láng szerepelt abban az incidensben is, amelynek Sonny Desvergers floridai cserkészoktató volt a hőse.
Desvergers, csapatának három cserkészével együtt észrevett egy UFO-t egy tisztáson, a műút mellett, West Palm Beach közelében 1952. augusztus 9-én, este kilenc óra körül. Amikor közelebb lépett, valami lángszerű lövellt ki az UFO-ból, ami kilyukasztotta kalapját, és őt a földhöz vágta, úgy hogy rémesen megijedt, de egyéb baja nem történt.
Egy korabeli újság mely részletes cikket közölt az esetről.
A hopkinsville-i farmerek akik hallották, ahogy vadászfegyvereik sörétje és a pisztolygolyók lesiklanak a kis lényekről, arról beszéltek, hogy benyomásuk szerint ezek a lények kemények voltak, mint a kő, vagy mint a fém. Ugyanez volt a benyomása a kamasznak, aki eltörte az egyik ilyen lényen vadászfegyverét, amikor lesújtott rá vele, vagy Gustavo Gonzalesnek, aki le akarta szúrni a kis emberszerű lényt, de kése lesiklott róla.
A robotszerűen mozgó kis lények, akiket a Steep Rock Lake-öbölben láttak, nagyjából ugyanolyan magasak voltak, mint a másutt megfigyelt emberkék. Mindenütt azonos típusú fényes öltözéket hordtak, habár nem minden megfigyelés szól fényes sisakokról is, amelyeket általában jeleztek.
Figyelemre méltó – hangsúlyozza még Edwards -, hogy e lények jellegzetességei mindig azonosak, függetlenül attól, hogy a Föld mely vidékén figyelték meg őket. Ez esetben – írja – vagy olyan világméretű összeesküvés szemtanúi vagyunk, amelynek célja elbolondítani a közvéleményt, vagy pedig csakugyan ismeretlen eredetű, rendkívül különös lényeket látott jó csomó ember, akik közül sokan nem is hallottak korábban repülő csészealjakról”.
Ez után a hosszú idézet után ismertessünk most egy olyan esetet is, amikor a „kis zöld emberkék”barátságosabbaknak mutatkoztak, mint a korábban leírt esetekben.
A történet hőse William Booth Gill anglikán lelkész, aki főiskolai tanulmányait a brisbane-i egyetemen végezte. Az ügy érdekessége még, hogy Gill nem volt egyedül, huszadmagával volt, amikor megjelentek az „emberkék”. A szemtanúk részben tanártársai, azaz a boainai (Új-Guinea) iskola tanárai, részben diákjai voltak. S a kormánynak küldött jelentést valamennyien együttesen aláírták. íme a történet:
1957. június 26-án este Gill lelkész vacsora után kilépett a kollégium teraszára, s feltekintett a csillagos égboltra az esthajnalcsillag irányába. Figyelmét nyomban felkeltette egy másik csillogó fénypont az égbolton, amely sokkal erőteljesebben ragyogott, mint a Vénusz, mondhatni szikrázóan ragyogott.
Néhány perc múlva már az volt a benyomása, hogy ez a különös ragyogású fénypont közeledni látszik, mégpedig gyors iramban. Kiszólította a teraszra tanártársait is, akik több diákkal együtt köréje gyűltek. A fényforrás ekkor már olyan közel került hozzájuk – becslésük szerint alig lehetett távolabb száz-egynéhány méternél -, hogy kivehették alakját is.
Korong alakú hatalmas szerkezetnek látszott, szélessége az alapnál kilenc-tizenkét méter lehetett s négy fémláb nyúlt ki belőle. A korong felső részén kivehető volt egy kupola, amelynek átmérője becslésük szerint mintegy hat méter lehetett, magassága pedig három méter. A kupola legtetején – úgy tűnt – valamiféle híd vagy fedélzet volt, amelyen több, emberformájú kis lény volt látható, négynél több azonban sohasem tartózkodott egy időben a fedélzeten.
A megfigyelőknek úgy tűnt, hogy a teremtmények alacsony korlátnak támaszkodva állnak, noha a látási viszonyok nem kedveztek ahhoz, hogy csakugyan lássák a korlátot is. Olykor-olykor, látszólag minden rendszer nélkül, a lények egyike lehajolt, mintha igazgatna valamit a fedélzeten. Nagyjából félpercenként erősen ragyogó kék fénysáv lövellt a szerkezetből az égbolt felé, mintegy öt másodpercig. Olyan volt, mint valami fényjel.
Gill lelkész -mint később kijelentette – nem volt képes ellenállni a kísértésnek, hogy érintkezésbe lépjen, ha sikerül, ezekkel a lényekkel, íme egy részlet a jelentéséből:
.Amikor a lények egyike áthajolt a korláton, vagy bármi volt is az, s látszólag lefelé, felénk tekintett, integetni kezdtem neki, előbb csak fél kézzel, mire a lény is visszaintegetett, ugyancsak fél kézzel, ahogy egy hajó parancsnoka integetne vissza a fedélzetről valakinek, aki a partról üdvözli. Egyik tanártársam erre két kézzel kezdett integetni, mire a járműről két lény válaszolt hasonlóképpen integetve.
Most már mindketten két kézzel integettünk, a járműről pedig mind a négy lény ugyanígy integetett vissza válaszul. Egytől egyig el voltunk ragadtatva. A fiúk (mármint a diákok) üdvrivalgásban törtek ki. Többen kiabáltak valamit a korong fedélzetén látott lényeknek, de nem hallottunk rá semmi választ. Az egyik diák előhozott egy erős zseblámpát és fénysugarát a korong felé irányította.
A lebegő korong erre még közelebb ereszkedett a talajhoz. Már azt hittük, hogy leszáll, de nem szállt le. Ez mindannyiunkat rendkívül kiábrándított.”
Ugyanez az UFO, vagy egy hozzá hasonló, a következő napokban többször is feltűnt az iskola felett, nappal is meg éjszaka is, de sohasem ereszkedett annyira mélyre, hogy a földről látni lehetett volna azokat a kis humanoid lényeket, akiket az első éjszakán megfigyeltek.
Gill lelkész jelentése egyébként tizenegy sűrűn gépelt oldal volt, s aláírta vele együtt valamennyi szemtanú. Edwards véleménye szerint a hasonló jelentések közül az egyike a legrészletesebbeknek s legkiemelkedőbbeknek, annál is inkább, mert ama kevés számú jelentés közé tartozik, amelyben hitelt érdemlő szemtanúk beszámolnak róla, hogy a „kis zöld emberkék” értelmesnek látszó módon válaszoltak az emberek igyekezetére, hogy érintkezésbe lépjenek velük.
Edwards mindezekhez még hozzáfűzi:
„Annyi bizonyos, hogy ha a fedélzeten álló emberkék, akik integettek Gill lelkésznek és a körülötte állóknak, ugyanazok voltak, akik meglátogatták ama bizonyos családot Kellyben, Kentucky államban, véleményem szerint indokolt volt és érthető, ha nem mertek leszállni”.-Rejtelyekszigete
