A LEVITÁCIÓ – Nemere István A szó latin eredetű, és azt jelenti, hogy valaki, a fizikai törvényeit meghazudtolva, önerőből képes a levegőbe emelkedni. Ilyen történetek keringenek nemcsak a …

A LEVITÁCIÓ

A TELEKINÉZIS
Már az ókorban is feljegyeztek néhány olyan “varázslót”, akinek sikerült kisebb-nagyobb tárgyakat elmozdítani anélkül, hogy hozzájuk ért volna. A kor szellemi színvonalának megfelelően ezt vagy csodának vagy bűvészmutatványnak könyvelték el. …

A PSZICHOKINÉZIS KÉPESSÉGE MINDEN EGÉSZSÉGES EMBERBEN MEGVAN
A pszichokinézis képessége minden egészséges emberben megvan, persze rendkívül kis mértékben. Erről magunk is egyszerűen meggyőződhetünk úgy, hogy egy kb. 10-15 cm átmérőjű (például kompótos tálba vagy hamutartóba) vizet öntünk …

BEBIZONYÍTOTTÁK HOGY A LEVITÁCIÓ LEHETSÉGES!
Japán tudósok sikeresen mozgattak egy tárgyat a térben akusztikus levitáció segítségével, túlmutatva ezzel minden eddigi próbálkozáson. [cn-social-icon] A 0.6 és 2 mm átmérőjű polisztirol részecskék mozgatásához a Tokyo Egyetem és …

TIBETI TITKOS TECHNOLÓGIA, AMIRŐL HALLGAT A VILÁG?
Dr. Jarl svéd orvos, nem akart hinni a szemének, mert amit látott, az minden – addigi – természettudományos ismeretének ellentmondott. [good_old_share] Egy tibeti barátja, akivel korábban együtt tanult az oxfordi …