Ki vagyok én? Mi vagyok én? Mit akarok? Hova tartok?
Ezekkel a kérdésekkel gyakorta találkozik mindenki azt gondolom. Ki ne tette volna már fel magának e kérdéseket, ugye?
“Ki vagyok Én?
Talán a testem vagyok Én,
Talán a tárgyak körülöttem vagyok Én,
Vagy a ruhám vagyok Én,
Talán a zeném vagyok Én,
Talán, hogy mennyit keresek,
Az vagyok én,
Vagy hogy mennyien ismernek,
Ismernek el, az vagyok Én?”
Ez szó szerint lét kérdés! Lét kérdés azért, mert minden gondolattal, az azokból jövő érzelmekkel, majd az onnan fakadó, onnan kiinduló tettekkel teremtjük meg azt a világot, amelyben élünk, és élni fogunk. A lét lényege a tapasztalás, a tanulás, a fejlődés, a boldogság maga. Sokan viszont nem így élik meg a mindennapjaikat. A szürkeség, a másokhoz való viszonyok, a megfelelési kényszer, társadalmi elvárások, félelmek, szorongások kosztümét magukra öltve egy torzított lencsén át nézik a világot, ahol legtöbbször mindig mások akarata és véleménye áll a középpontban, nem pedig önmaguk.
De ki vagyok én?
Az, amit magadról gondolsz, elhiszel függetlenül attól, hogy ez pozitív vagy negatív kép. De engedd meg, hogy saját példámon keresztül vázoljam, ki is vagy valójában, vagy ki lehetsz, ha önmagad beteljesíted, avagy kiteljesíted például egy társ, egy barát, vagy épp életed szerelme, a másik feled által, aki emel, támogat, segít, oltalmaz az utadon.
Úgy találhatsz rá leginkább önmagadra, ha az érzéseidet figyeled, nem pedig mások károgására vagy visszahúzó szándékára figyelsz. Mindenkiben ott lappang a vágy, hogy mi az ami örömet és boldogságot ad. Mi az amitől feltöltődik, boldoggá teszi. Ez nem más, mint a személyes út, életünk útja, a sorsfeladatunk ha úgy tetszik.
Engem mindig is vonzott az írás, a gondolatok eszmék és filozófiák kinyilatkoztatása, mert ezzel segítséget, más perspektívát és értéket tud átadni az ember a szubjektív látásmódjával. Mindig is bennem volt a vágy, hogy adhassak valamit másoknak, mások hasznára legyek. Ezt nevezhetjük akár küldetés-tudatnak is, de annyi bizonyos, hogy az tesz igazán boldoggá, ha adhatok… 
Viszont az elmúlt évtizedeket úgy éltem le, hogy nem engedtem teret e vágyam teljesülésének, mert a külső tényezőket figyelve azt tapasztaltam, hogy amit képviselek az nincs összhangban azzal, amit a külvilág “elvár” egy viszonylag nehéz anyagi helyzetben lévő, nem éppen harmonikus családi körülmények közt felnövő embertől.
Mindig azt láttam, aki hasonló helyzetben él, az nem tehet mást, mint beletörődve, lemondva, leszegett fejjel szépen beállni a sorba, dolgozni kifulladásig, mindezt annyi juttatásért, hogy másnap is fel tudjon kelni, legyen annyi étele, ami biztosítja az ugyanabba a taposómalomba való állandó visszatérést a ma már egyre korábbi amortizációig, amikor már nincs hasznára a rendszernek, lebetegszik, gyógyszereket szed, majd szépen lassan, kínok között úgy hal meg, hogy valójában sohasem élt.
De az életem úgy hozta, hogy kaptam egy hatalmas ébresztőt, ami azt mondta: Héj, ez nem te vagy, nem ezt szánták neked!
Azt gondolom, mindenki életében van egy ilyen pont. Amikor erős késztetést érzünk, hogy valami olyasmit csináljunk, ami teljesen eltér mindattól, ami korábban kitöltötte az életünket. Ez lehet, egy elemi erővel ható gondolat, egy sugallat, vagy egy személy is akár, aki rádöbbent, kik is lehetünk, mi van bennünk, ami különlegessé, egyedivé tesz.
Mindenki egyedi, nincs két egyforma tehetségű és tudású ember, éppen ezért mindenki olyat adhat önmagán keresztül a világnak, ami megismételhetetlen, csak épp itt jön a képbe a drága és manapság oly nagy becsben tartott komformitás. Legyen mindenki egyenlő, legyen mindenkinek egyformán lehetősége…és végső soron legyen mindenki egyforma, hisz az egész nem szól másról, mint az egységes gondolkodást kihasználó, ezáltal mindenkire ható manipulációról és irányításról. Legfőbb eszköze a média, mely objektívnek állítja be magát, de az a baj, hogy nincs olyan, hogy objektív nézőpont, mert minden amit valaki megfogalmaz, az szubjektív. Ergo: átverés az egész.
Tehát én azt mondom Neked, kedves Olvasó, hogy mindig azt válaszd, amit a szíved mond. Ez sokszor azzal jár, hogy egy rakás régi kacattól meg kell szabadulnunk, ami már rég nincs hasznunkra. Szokásokat, beidegződéseket, megromlott felszínes kapcsolatokat, amelyekben csak eljátsszuk, hogy jó nekünk, de valójában csak hátráltatnak és boldogtalanná tesznek.
A ragaszkodás és a félelem azok, amelyek visszatartanak az előrelépéstől. Mert félünk attól, amit nem ismerünk ezért ott maradunk a már ismert és megszokott rosszban, pedig csak egy pici hitre és elszántságra van szükség az ezeken való túllépésre, a segítség mindig ott van a belső hang, vagy egy külső segítő személyében.
Szóval azt mondom most Neked: Hallgass a szívedre, bízz, higgy elsősorban Önmagadban és a döntéseid helyességében, az égiek pedig ehhez mérten meg fognak adni minden lehetőséget és támogatást, hogy bármit elérj, amit csak szeretnél! Kívánom, hogy így legyen!
Írta: Gőz István
Rejtelyekszigete
