Az alvási paralízissel összefüggő képzetek minősége a tünékeny illúzióktól a valós hallucinációig terjedhet. Egyesek ilyenkor valós élményként élik meg, amit átélnek, mások – különösen, ha nem először esnek át alvásparalízisen – képesek arra, hogy észrevegyék a hallucináció és a valóság közötti eltéréseket.
Ha tudjuk, hogy amit látunk/hallunk, csak hallucináció, valószínűleg kevésbé fogunk félni tőle, az is igaz viszont, hogy mindez a jelenés élénkségére általában kevés befolyással van.
Az alvási paralízis során megjelenő hallucinációkat három csoportba sorolhatjuk:
- Intruder (Jelenlét)
- Incubus (Megnyomó)
- szokatlan testélmények
Az Intruder
Az alvási paralízissel egy időben átélt hallucinációk közül a leggyakoribb egy jelenlét érzékelése és az ezzel együtt járó félelem. Persze más körülmények között is bárkinek lehet néha olyan érzése, hogy nincs egyedül, annak ellenére, hogy biztosan tudja, senki nincs a körülötte. Ennek az érzésnek a mértéke a bizonytalan, kellemetlen gyanútól egészen a teljes bizonyosságig terjedhet. Ezeket a benyomásokat általában a sötétséggel, az ijesztő környezettel, az egyedülléttel magyarázzuk és rendes körülmények között hamar napirendre térünk fölötte – de képzeljük el, milyen más ez az érzés akkor, ha éppen bénultan fekszünk az ágyunkban!
Az egyszerű jelenlét nem gerjeszt erős érzelmi reakciót, mindössze kellemetlen érzést vagy némi félelmet. Az ember egyszerűen csak „tudja”, hogy valaki vagy valami van a közelében, anélkül, hogy bármely érzékszervével bizonyságot szerezne róla.
A figyelő jelenlét már nem egyszerűen csak „van”, hanem „cselekszik” is. Úgy érezzük, hogy ez a láthatatlan valaki szemmel tart, bámul minket. Az alvásparalízises beszámolók sorában valószínűleg ez a leggyakoribb élmény. Az ember általában sem azt nem képes megmondani, hogy ki és honnan figyeli őt, sem azt, hogy miért, mindezt azonban általában már határozottan kényelmetlennek tartja, és félelme is egyre erősebb jelleget ölthet.
Jól illusztrálja ezt Al Cheyne (az alvásparalízis ismert kutatója) saját élménye is:
…úgy tűnt számomra, hogy a feleségem jött be a szobába. Aztán, amikor kis idő múlva tudatosult bennem, hogy ő nincs ott, egyszerre az általam addig érzett jelenlét is hirtelen fenyegetővé vált. Ekkor, hogy megpróbáljak segítséget kérni valakitől, halk, nyöszörgő hangot préseltem ki magamból. Néhány pillanat múlva lépéseket hallottam: valaki feljött a lépcsőn és belépett a szobába. Arra következtettem, hogy a feleségem közeledik. Úgy tűnt, hogy a lépések megállnak az ágy szélénél és vártam a kezét, hogy megrázza a vállam. Amikor ez nem történt meg, rádöbbentem, hogy nincs ott, és ahogy jobban belegondoltam, az is eszembe jutott, hogy a feleségem egyáltalán nem is tartózkodik a házban. Azonnal belém költözött a rémület és egyszerre világosan tudatában voltam a szobában lévő gonosz, fenyegető jelenlétnek.
A gonosz jelenlét határozott félelmet vált ki, melyet a bénultság és a légzési nehézségek még tovább fokoznak. A rettegés egyesen a halálfélelemig is fokozódhat.
A jelenlét érzékelése mellett gyakran fordulnak elő hallási hallucinációk is. Ezek legegyszerűbb formái az elemi hangok (búgás, csengés, zúgás, fütyülés, visítás), melyeket gyakran kísérnek különböző testélmények (zsibbadás, remegés, bizsergés, de akár fájdalomérzés is). Általában minél bonyolultabbak a hallucinációk, annál inkább kapcsolódnak a jelenléthez. A nem túl bonyolult állati vagy kivehetetlen emberi hangok (morgás, vonyítás, suttogás, motyogás), akár értelmes szavakká vagy beszéddé is összeállhatnak, sőt, egyes beszámolók szerint szerencsés esetben még zenét is hallgathatunk.
A hallási hallucinációknál ugyan ritkábban, de előfordulhat, hogy a jelenlét testet ölt, azaz látási hallucinációkban is részünk lehet. Ezek nagy része bizonytalan és nem túl részletes, de akár nagyon meggyőző is lehet. Fontos megjegyezni, hogy itt nem álomképekről van szó: az ember tudatánál van, képes észlelni a közvetlen környezetet, melyben az oda nem illő látomás megjelenik. Bár az ember – különösen, ha legyőzi a rettegést, – képes kritikusan szemlélni a hallucinációt és fel tudja fogni, hogy mindaz, amit lát, nem a valóság, a jelenés ettől függetlenül élethű és látszólag önálló akarattal rendelkező entitás marad.
Az Incubus
Az alvásparalízishez kapcsolható hallucinációk közül talán a legismertebb a mellkason érzett erős nyomás, mely testet is ölthet, sőt, meg is támadhatja a bénultan fekvő embert. Mint azt majd később látni fogjuk, a néprajzi és irodalmi leírásokban is talán ez a jelenség érhető leginkább tetten.
Legenyhébb formájában a bénultan fekvő ember nyomást érez a mellkasán és légzési nehézségek kel küszködik. A nyomásérzés a test bármely más pontján is megjelenhet, de akár az egész testre is kiterjedhet és erőssége a szorítástól kezdve egészen odáig fokozódhat, hogy az alvó úgy érzi, irtózatos erő nyomja az ágyhoz.
Az élményhez gyakran hallási és látási hallucináció, valamint a jelenlét érzése is társul: az ember mellét vágy más testrészét nyomó lény testet ölthet , a végletekig felfokozva a magát teljesen kiszolgáltatott állapotban érző ember rettegését. A hallucináció akár halálfélelembe is kergetheti az alvót azzal, hogy fojtogatja a torkát, hatalmas ütéseket mér a testére vagy egyéb módon „az életére tör”.
Szokatlan testélmények
Az alvásparalízis mellé gyakran társul a súlytalanság élménye is, ami az aránylag nyugodt és békés lebegéstől kezdve az emelkedésen és süllyedésen keresztül akár egészen a repülésig is terjedhet. Előfordulhatnak testen kívüli élmények is: az ember úgy érzi, hogy elhagyja bénult testét és valahonnan kívülről, felülről szemléli azt (ez az autoszkópia jelensége). Ezek a testélmények néha igen zavarba ejtők is lehetnek, egy későbbi fejezetben részletesebben is foglalkozunk velük.
Általában az alvásparalízis közben csak nagyon ritkán jelenik meg az összes hallucináció, sőt, akár el is maradhatnak. Az esetek nagy részében a bénultság mellett a félelem a leggyakoribb kísérőjelenség, és míg a bénult alvók többsége csak egy láthatatlan jelenléttől retteg, ritkább esetben mások egész éjjel démonokkal küzdenek, átélve a hallucinációk összes formáját. Sőt, azok a szerencsés kevesek, akik a testi bénultságból rögtön a lebegés és a testen kívüliség állapotába jutnak, egyenesen boldog és felszabadító élményként írják le az alvásparalízist.
Forrás:Rejtelyekszigete
