Kollie – A szovjet kiborg terv [cn-social-icon]

Az 1950-es évek vége felé javában zajlott a hidegháború. Ez idő tájt mind az USA, mind pedig a Szovjetunió arra törekedett, hogy egyre újabb, s pusztítóbb fegyvereket fejlesszen ki. A rajzasztalokon elképesztő tervek születtek. Minkét fél buzgón készült a III. Világháborúra, s e versenyfutás egyik eredménye lett a szovjet titkos fegyver, a Kollie is.  

A Kollie két szovjet tudós, a II. Világháború során a Vörös Hadseregben orvosként elévülhetetlen érdemeket szerző Vlagyimir Demikov és a Nobel-díjas Viktor Manujilov agyszüleménye. Demikov a háború befejeződése után kezdett transzplantációs kísérletekbe kutyákon. A célja az volt, hogy olyan eszközt, egy úgynevezett autoejektort fejlesszen ki, amellyel egy kutya feje életben tartható azt követően is, hogy azt elválasztották a testétől.

 

Abban bízott, hogy a módszer idővel majd alkalmazható lesz embereken is, s így a harctéren halálos sérülést szenvedett katonákat megmenthetik azáltal, hogy fejüket az összeroncsolódott testüktől leválasztva mesterségesen tartják életben arra a pár napra, amíg ép testet nem találnak nekik. (Demikovot az inspirálta kutatásaira, hogy a háború alatt sok katonát látott szörnyű kínok között meghalni, s egyik bajtársát a saját szeme láttára szakította derékban ketté, egy rajta áthaladó tank lánctalpa.)

Demikov egyre bátrabb kísérletei oda vezettek, hogy egy napon felfigyeltek rá a Szovjetunió legfelsőbb vezetői is, s onnantól kezdve minden szükséges anyagi eszköz a lehetőségére állt. Kutatásait kezdetben a Moszkvai Állami Egyetem, majd később a Szovjet Tudományos Akadémia berkeiben folytathatta, természetesen teljes diszkréció mellett.

Az akadémián kapcsolódott be mellé a fentebb már említett Viktor Manujilov, aki úgy vélte, hogy Demikov kutatásait nem pusztán orvosi, hanem katonai célokra is fel lehetne használni. Az egymással hamarosan szoros barátságba kerülő két tudós az áttörést akkor érte el, amikor sikerült nekik egy Oleg nevű skót juhászkutya testétől eltávolított fejét mesterséges szívvel és tüdővel néhány órán át életben tartani, s bebizonyítani azt, hogy a testétől megfosztott állat tudatánál van.

Az egyik résztvevő tudós nevét utólag gondosan kitörölték a feljegyzésekből, de valószínűsíthető ő az az aneszteziológus, aki tiltakozott a kutyákon való kísérletek miatt, főként azért mert tudta, hogy hiába minden érzéstelenítés, a fej eltávolítását követően az kísérleti állatok igen nagy fájdalmat éreznek. Állítólag az aneszteziológus tiltakozása „megértő” fülekre talált, s a kísérletek titkosságát s rendjét felügyelő katonai vezetők „jutalmul” egy szibériai GULAG-táborba szállítatták, ahol élete hátralevő részében „fontos uránbányászati feladatokat” kellett ellátnia. Ami a kor Szovjetuniójának diktatórikus légkörét figyelembe véve nem is meglepő.

Oleg után még kutyák tucatjain ismételték meg a beavatkozást, mígnem Demikovéknak sikerült egy olyan autoejektort kifejleszteniük, amivel már akár egy-másfél hétig is életben tarthatták a kutya fejét. Ez már elég volt ahhoz, hogy Manujilov kivitelezhesse grandiózus tervét a gyakorlatban is. A terv részleteit, azaz magát a Kollie-t, Demikov és Manujilov közösen publikálta egy belső katonai használatra szánt több száz oldalas kötetben.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Úgy tűnik, hogy a Kollie egy tökéletes, a III. Világháború harcmezőin legyőzhetetlen kiborg-katona lett volna, melynek masszív robot testét egy – még a fej leválasztása előtt beidomított – kutya agya irányította volna. A robot végtagjainak mechanizmusait pneumatikus és hidraulikus munkahengerek mozgatták volna, s a Kollie képes lett volna akár 500 kilogrammnyi terhet a magasba emelni, vagy bármilyen terepviszonyok mellett 200 kilogramm fegyverzettel háromnegyed óra alatt megtenni 5 kilométeres távolságot.

Azt, hogy szovjetek meddig jutottak a fejlesztéssekkel nem tudni. Hiszen az egy dolog, hogy képesek voltak arra, hogy napokig életben tartsák egy kutya fejét, de hogy ezt a kor technikai színvonalán egy gépezetbe integrálják úgy, hogy az képes legyen irányítani is azt, meglehetősen kétséges.

A fennmaradt fotók tanúsága szerint magát a robottestet a hadiiparban dolgozó szovjet mérnökök megépítették, s távirányítással ki is próbálták, de hogy az élő kutyafejet valaha is belehelyezték-e, s a Kollie akár csak egy métert is megtett-e így, arról nem maradt fenn bizonyíték.

A Kollie megépítése óriási költségeket emésztett fel, s mivel még messze nem látszódott a fejlesztések vége, 1969-ben a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a Kollie-val kapcsolatos kutatásokat felfüggeszti, s az eredményeket titkosítja.

Csak a Szovjetunió felbomlása után, a fellazult viszonyairól ismert Jelcin-korszakban derült fény a Kollie-terv létezésére. Sokak szerint a Kollie fejlesztésének következő lépcsőfoka az lett volna, amikor már egy ember fejét ültetik be a géptestbe. Erre utalhat az, hogy miután Demikovék keze alatt száznál is több kutya múlt ki, elkezdtek – az emberhez anatómiailag közelebb álló – majmokkal kísérletezni. A majmok azonban a kutyákhoz képest jóval kezelhetetlenebbnek bizonyultak. Feljegyezték, hogy az első majom, amelynek sikeresen távolították el a fejét, az altatásból való ébredés után grimaszolt, s vicsorgott, majd hirtelen leharapta Demikov egyik ujját… Mit is mondhatnánk, erre. Megérdemelte… [cn-social-icon]