A spirituális úton járó, és az az iránt érdeklődő útkeresők számára bizonyára nem ismeretlen az a már-már dogmatizált frázis, hogy adj, adni jó, nem is kaphatsz, ha nem adsz..
Ez mind igaz, viszont sokan nem tudják, mit adjanak, hogyan tegyék, plusz van egy igen komoly ellenerő ami sajnos megfertőzte az emberek jó részét. Ezt a szörnyet pedig úgy hívják: média.
A média -természetesen a fősodrású részéről beszélek- nem ad, csak elvesz…
Elvesz időt, időt a családdal való foglalkozástól, a gyermeked nevelésétől, hogy kövesd és egyengesd a lelki fejlődését. Elveszi az idődet attól, hogy önmagadra figyelj, olvass (!), tanulj, sportolj és élvezd a természet közelségét és szépségeit. És emellett még manipulál is, azaz megfoszt a szabad akaratodtól.
A reklámok mind arra sarkallnak, hogy vegyél minél több mindent, birtokolj, akarj, vágyj dolgokra, mert csak akkor lehetsz olyan hihetetlenül boldog, mint a reklámok “tökéletes” szereplői, annak dacára, hogy tudod, nem ez a valóság, olyan valóság nincs amit a képernyőn látsz.
Csupán egy jól kitalált, pszichikailag ható manipulációt láttatnak veled annak érdekében, hogy elérjék a céljukat, ami nem más, mint, hogy szolgasorba állj és kövesd a “nyájat”… Ez tereli el sok ember figyelmét azokról az értékekről, amelyek valóban fontosak és boldogságot hoznak az életbe.
Adni számtalan módon lehet. A lényeg azonban mindig az, hogy amit adunk, az belőlünk fakadjon, tiszta önvalónkkal legyen átitatva. Lehet egy kedves szó, mosoly, bátorítás, ölelés, egy szívből jövő “szeretlek” életünk szerelmének, a párunknak, családtagjainknak vagy bárki másnak aki fontos nekünk. Egy példával hadd érzékeltessem, pontosan mire is gondolok.
Vegyük alapul a párkapcsolatot. Egymás mellett, ugyanakkor két különböző úton halad a két fél. Azt egy párkapcsolatban soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy attól mert egymás mellé rendelt két embert Isten, a sors vagy a karma kinek kinek hite és meggyőződése szerint, attól ők két külön úton járnak, csupán kaptak maguk mellé egy társat, akinek az egyik fő feladata segíteni az útján a másikat. (Sajnos sokan ezt sem tudják, ezért tévesen elvárnak, birtokolni akarnak és láncra verni a másikat, pedig a párkapcsolat lényege nem a másik bebörtönzése, hanem egymást szeretve, segítve és támogatva szabaddá válni és fejlődni.)
Bizony, aki ezen az úton jár és helyesen áll egy párkapcsolathoz, szembesülhet néha azzal, hogy amíg a párja egyre biztosabb léptekkel halad az útján, fejlődik és sorra megvalósítja az álmait, addig ő nem halad, megrekedt. De ez csupán csak a látszat, mivel itt kap hangsúlyt az, amit fentebb írtam, miszerint nem egy úton járunk. Ilyen esetben a legjobb és legcélravezetőbb, ha őszintén örülünk a másik sikerének és tudatában vagyunk annak, hogy amit elért annak mi is részesei vagyunk a nyújtott támogatás, segítség és szeretet miatt amit adtunk neki, ami által végül elérte a kitűzött célt.
A másik nagyon fontos dolog ilyenkor, hogy ne becsüljük alá magunkat! Ez szörnyen nehéz, mivel az emberben ott a versenyszellem és az állandó megfelelési kényszer… “Neki sikerült..Nekem miért nem? Kevesebb vagyok? Nem vagyok elég jó? Stb…”
Tudatában kell lenni minden percben, hogy mindenki jó valamiben, ki ebben, ki abban és nincs két egyforma tehetségű tudású és személyiségű ember. Ezért egész egyszerűen felesleges másokhoz mérni magunkat. A párunk segít abban, hogy rávilágítson az értékeinkre, tehetségünkre, amiért szerethetőek és értékesek vagyunk. A lényeg tehát, hogy add mindig csak önmagad! Bármit adsz magadból az jó és értékes, ha téged tükröz és a szereteted itatja át.
Rejtelyekszigete
